Az utolsó időszak

 

A kedves orvos megnyugtató szavai után visszatértem a normális kerékvágásba egészen addig amíg nagyobb baj nem lett. 

Minden normálisan zajlott, de érzékeltem, hogy egyre gyakrabban tapasztalom a fejfájós-hányós tüneteket. Már egészen odáig fajult a dolog, hogy havonta egyszer egy napot ágyban töltöttem. Annyira fájt a fejem es annyira gyengének éreztem magam egész álló nap, hogy csak aludni- szenvedni és hányni tudtam. Nem tudom hogy írhatnám le min mentem keresztül,de valószínűleg migrénhez hasonló tüneteket produkáltam. Megszámolni se tudom hány olyan alkalom volt amikor a barátaim kitaláltak valami programot de nekem le kellett mondanom mert pocsékul voltam. Nem tudtam nekik elmagyarázni hogy min megyek keresztül, mert ezt nem is lehetett. Ők csak annyit érzékeltek ebből hogy már megint van valami bajom. 

De tényleg így volt. Egyre több és több bajom lett. Ekkor meg mindig tagadó fázisban éltem a mindennapjaim. Nekem már pedig nincs semmi komolyabb bajom csak migrénes vagyok és hasonlok. Arról viszont egy szót sem ejtettem, hogy tudtam a magas vérnyomásomról de annyira paráztam, hogy ha csak ránéztem egy vérnyomásmérőre, simán produkáltam 200-as vérnyomást, ezért mit is csináltam? Naná hogy nem mértem, és ahogy említettem elmúlt a tipikus tarkós fájdalom naivan azt hittem, hogy rendben is van a vérnyomásom. Ahhoz hogy erről meg is győződjek... hát ehhez bizony gyenge voltam, mert féltem. Féltem újra orvoshoz menni. Lehet most sokan csóválják a fejüket de szerintem ilyen az emberi természet. A legtöbben inkább elbagatellizáljuk a dolgokat és nem vesszük komolyan. 

Térjünk csak vissza az utolsó időszakra. A gyakori rohamok arra késztettek, hogy azt higgyem agydaganatom van. Kicsit vicces utólag végiggondolva, de folyton ezen rágtam magam. Ebből kifolyólag még inkább nem  akartam orvoshoz menni, hogy még később derüljön ki, hogy az a bajom. Tudtam, hogy képtelen lennék kezelni ezt a tényt, és nem biztos, hogy végig tudom csinálni. Nehéz lehet egy ilyen hírrel szembesülni, és én olyan lelki állapotban voltam, hogy azt gondoltam, könnyebb választás lenne feladni, mint küzdeni.
A hetente vagy kéthetente jelentkező 'fáj a fejem és hányok' tünetek miatt, egyre több gyógyszert kezdtem szedni. Találtam egyet a fejfájásra, ami segített egy ideig. (Qualerin volt a neve). A barátaim folyton azon röhögtek, hogy mindenhova gyógyszerekkel jártam, mert mindig volt valami amire kellett. Sokszor szanaszét hagytam őket, emiatt pedig azzal cukkoltak, hogy elgurult a gyógyszerem 😊.

2016. Június 5-én elmentünk Görögországba. Az utazás előtt megfáztam és lázas is voltam, valamint beállt a nyakam. De körülbelül 1 hónapig. Ezt nagyon furcsálltam, mert ha el is aludtam a nyakam, max 1 hétig tartott, de nem egy hónapig?! Elmentem egy ismerősömhöz, aki kineziológiai tapaszt rakott rá, ettől jobb lett, de amint leszedtem újra kezdődött. Emlékszem, hogy nagyon sokat szenvedtem vele. Folyton kenegettem magam minden hülyeséggel, állandóan masszíroztattam valakivel, de semmi nem használt. Aztán az utazás előtti nap rám tört egy migrénes roham. Próbáltam titkolni a többiek előtt de azért jól látszott rajtam hogy mennyire rosszul vagyok. Savanyú pofával kenegettem a szendvicseket az útra. Már ekkor rossz volt az étvágyam de ezt a migrénre fogtam mindig.
Reggel amikor elindultunk éreztem hogy nagyon gyenge vagyok és alig tudtam cipelni a bőröndömet. Még az álldogálás is nehezemre esett. Fogalmam sem volt hogy élem túl azt a nyaralást, de bekészültem mindenféle gyógyszerrel és csak imádkozni tudtam hogy minden rendben zajlik majd.
A nyaraláson annyi történt, hogy szinte alig ettem. Bármire néztem rá rögtön hányingerem volt. Fájt a fejem legalább 3-4x a 10 nap alatt, hánytam is párszor. Több tünetem csak utólag derült ki, ilyen volt például, hogy ugye mindenki szereti a buszos utakat, amikor iszonyúan kell pisilni, de csak 2 óra múlva állunk meg ... Hát mi körülbelül 4 óránként álltunk meg, és én szinte pár cseppet tudtam csak magamból kisajtolni. Ezt azzal magyaráztam, hogy előtte nap hánytam, és nem ittam semmit, és még meleg is volt. Csak a kórházban tűnt fel, hogy mennyire keveset jártam wc-re az utolsó időben.
A másik dolog az volt, hogy néhányszor arra keltem fel éjszaka, hogy benne van a bugi a lábamban. Ezt nem tudom másképp írni, de nekiállt rángatózni a lábam, vagy valami ehhez hasonló. Iszonyúan idegesített, aludni se tudtam tőle, mert az agyam folyton azt mondogatta, hogy állj fel és járkálj áll fel és járkálj. Megőrültem az érzéstől. Úgy képzeljétek el mintha a hátatokon lenne egy pont amit folyton vakarnátok de nem érnétek el. Egyik éjszaka be is vertem a lábam a falba, mert álmomban megugrott a lábam. :(
A hazaúton végig azon imádkoztam, hogy ne hányjam el magam a buszon, mert az irtó ciki lenne. Szerencsére nem történt ilyen. :)
A nyaralás után csak romlott a helyzet. Még kevesebbszer jártam wc-re, szinte már csak éjszaka jártam ki. Minden reggel úgy keltem fel, hogy gyenge vagyok, fáradt, nem akarok élni se, és legyen már vége az egésznek.
Minden napom így zajlott. Felkeltem, bevonszoltam magam a fürdőbe, pocsékul festettem. Megpróbáltam visszatartani a hányingert, erőt vettem magamon, felöltöztem, bementem dolgozni. Mindig dugdostam a reggelimet, mert nem tudtam megenni semmit. Ebédnél is csak pár falatot nyomtam le a torkomon, de az is kész kín szenvedés volt, mert teljesen ízetlennek éreztem az ételt, és hányingerem volt. A reggeli kávé is alig csúszott le, de volt olyan nap, amikor csak ennyi volt az egész napi betevőm. Talán csak az adott valami életet...A munka után mindig hazajöttem és csak feküdtem.  
Az utolsó két hét alatt elkezdtem fulladni. Ez odáig fajult, hogy éjszaka nem tudtam elaludni, mert folyton fel kellett kelnem, hogy levegőt tudjak venni. Borzalmas érzés volt. Nem tudtam, hogy mi történik velem, de itt is ráfogtam arra, hogy lehet tüdőgyulladásom lesz, mert meg voltam fázva a nyaralás előtt. Akkor még nem tudtam, hogy a tüdőm tele volt vízzel, és konkrétan fuldokoltam a vízben.
A nappali kínszenvedések után már az éjszakák is azokká váltak. Nem aludtam, csak fél órákat, folyton felkeltem vagy azért, mert épp fuldokoltam, vagy mert olyan szinten görcsöltek a lábaim, hogy belehaltam, vagy hánytam.
A legvégső pont az volt, amikor egyik napról a másikra egyszerűen elment a látásom. Jó nyilván nem úgy, hogy feketeség lett mindenhol, hanem elkezdtem homályosan látni. Ezt is elintéztem azzal, hogy a kontaktlencse okozza, vagy valami hasonló.Már nagyon nagy volt a baj, de én még ráhúztam 1 hetet mielőtt rászántam volna magam, hogy elmegyek szemészetre, ahol életem egyik legrosszabb hírével szembesültem.