2014.

 

Előző alkalommal ott hagytam abba, hogy másodszor jártam meg a sürgősségit. Nem sok minden történt az ezután elkövetkezendő időszakban. Pontosan úgy éltem az életem mint mindenki más, kivéve persze a tényt, hogy fájt a tarkóm. Ez az érzés megmaradt egészen 2014. júliusáig.
Abban a hónapban elmentem a Balaton Soundra.
A legnagyobb esőben buliztunk, és iszonyú jól éreztem magam, pedig csak 2 napot voltam kint a fesztiválon, de ez az utolsó olyan emlékem amikor tényleg úgy éreztem magam mint mások. Nem volt semmi gond, a vérnyomásom nagyjából oké volt, vagyis nem fájt folyton a tarkóm, és élveztem az életet. Amikor hazajöttünk igazán begyorsultak az események. Másnap tartottak egy grill parit azok a srácok akikkel voltam a fesztiválon. Ez volt az életem utolsó előtti ivászata. Persze csak módjával :) De ettől még jól sikerült az este. Másnap reggel arra ébredtem, hogy iszonyúan fáj a fejem. De legyintettem kettőt , hogy oké valószínűleg csak másnapos vagyok. De csak nem múlt el. Én kis naiv még akkor is azt hittem, hogy másnapos vagyok amikor már 4x hánytam ki magam. Egész nap csak szenvedtem. Aludtam, hánytam, aludtam, hánytam. Másnap elmúlt.
Ekkor kezdődött az egyik legnehezebb időszak az életemben, vagyis azt hittem, hogy az volt. Érdekes módon a tarkó táji fájdalmat, mintha elvágták volna, helyette a fantasztikus "fáj a fejem, és hányok mint a lagzis disznó" féle helyzet egyre gyakoribba vált. Az elején talán 3 hónap múlva volt ilyen, utána 2, majd 1 havonta.
Miután feltűnt, hogy ez folyton ismétlődik, elkezdtem mindenre ráfogni. Jaj hát csak azért van mert épp ittam, aztán azért mert beteg voltam és lázas, vagy épp menstruálok. Biztos a hormonok. Annyi hülyeséget hordtam össze magamnak, és egy olyan világot építettem fel, amiben folyton azt hitettem el magammal, hogy minden rendben.
Gondolhatjátok, hogy a súlyvesztésemre mennyit dobhatott az, hogy havonta hánytam és nem ettem 1-2 napig semmit. Valószínűleg a sok bolond azt hihette, hogy anorexiám van, vagy valami hasonló.

Nah, de a lényeg..
Egy bátor pillanatomban kértem egy beutalót a háziorvostól vérvételre, 2014.11.05-én utoljára elmentem, hogy lássuk mi is a helyzet.
Ennek a vérvételnek az eredménye a következő volt:

Látjátok az aláhúzásokat?
Az eGFR értékem már csak 57,3 volt, vagyis kicsivel több mint 50%-os teljesítményt nyújtottak a veséim. És az a legrosszabb ebben az egészben, hogy a Kreatinin-em már 101 volt, és ezt alá is húzta, de egyel ez alatt volt az eGFR, ami szintén csillagos volt(!!!), de valahogy odáig nem látott az'illető szeme. Elintézte annyival, hogy kicsit magas a kreatinin, igyak több folyadékot. Ha akkor tudtam volna mi mit jelent, vagy csak jobban figyelek arra, hogy mi lehet az ami csillagos, ha esetleg kérdeztem volna, hogy ez most mégis mi? Ha az orvos jobban figyelt volna ... Túl sok a ha...
A lényeg, hogy itt még mindig megmenthető lettem volna, de újra hibáztak, és én is, mert csak túl akartam lenni az egészen és csak bebeszélni magamnak azt, hogy minden a legnagyobb rendben és nincs semmi bajom.
Úgy is tettem...
De ha így történt volna, akkor most nem írnám ezeket a sorokat...