Kanül dolog

2016.07.14.-én délelőtt áttoltak arra a bizonyos Nephrológiára, ahol 2 hetet töltöttem el. A szüleim reggel már ott vártak, és miközben mentünk át fogalmam sincs, hogy mi zajlott le a fejükben, de az biztos, hogy nem egy leányálom a saját gyerekedet tolószékben tolva, kórosan soványan, katéterrel és miegymással felszerelkezve látni. Amikor átértünk az osztályra már ott várt a szemész orvosom (dr. Czibók Zsuzsanna). Nem hittel el, hogy ott látom, de mint kiderült jó viszonyt ápolt a nefrós főorvossal és egész este izgult, hogy most akkor hova is kerülök. Elmesélte, hogy reggel azzal kezdett, hogy megnézte a gépben az eredményeimet. Elmondta azt is, hogy ő azt hitte, hogy leukémiás vagyok, és nagyon meglepődött, hogy hol kötöttem ki…milyen szerencsés vagyok … meg is halhattam volna..

Ez annyira érdekes, mert én képtelen vagyok úgy látni a dolgokat, hogy majdnem meghaltam. Tudom, hogy nagyon rosszul voltam, de abban a pillanatban nem tudtam, hogy én ott vagyok pár sarokra a halál kapujától.  Sokat gondolkoztam ezen, és olyan mintha egy másik életben történt volna. Nem tudom teljesen visszaidézni, hogy éreztem magam akkor. Annyira érdekes, hogy mennyire meg tudjuk élni ezeket a fájdalmakat, de az agyunk képes blokkolni az emlékeket, és utólag más, kevésbé intenzív érzések jönnek elő. Nah de a lényeg, hogy ilyen fantasztikus NDK-s kinézetű osztályon feküdtem, ami szerintem siralmas a Honvédkórházra nézve. Ezerrel mutogatják a Sebészetet, hogy mekkora csúcs szuper, de mindezt a többi osztály kárára, és szerintem a Nefró az pont ilyen volt. A Honvédkórház mostohagyereke …

Az első napon bejöttek hozzám az orvosok és ápolók meglesni és „beszélgetni”. Vettek tőlem vért, és azt mondták, hogy megnézik, hogy mitől állt le a vesém. A főorvos is meglátogatott, aki elég rendes volt, próbált kicsit óvatosan bánni velem. Olyanokat mondott, hogy „lehet” hogy transzplantálni kell, de egyelőre dialízisre van szükségem. Megkérdezte, hogy mit dolgozok, mert ha fizikai munkát végzek, akkor azt abba kell hagynom stb stb. Abban az időben az agyam annyira be volt lassulva, vagy annyira másképp gondolkozik ilyenkor az ember, hogy nem tud a jövőre fókuszálni. Annyira a pillanatnak éltem, hogy képtelen voltam azzal fárasztani magam, hogy mi lesz majd. Sokáig képben se voltam, hogy mi mit jelent. Volt olyan, hogy az egyik barátnőm jobban képbe volt, mint én :)

Ha minden igaz másnap találkoztam először dr. Chmel Rita doktornővel. Bejött, nem kertelt, elmondta, hogy úgy készüljek, hogy transzplantációra lesz szükségem, és pár óra és jönnek az anesztesek szúrni egy centrál vénát, mert el kell kezdeni a dialízist. Mit ne mondjak teljesen hülye voltam. Tudtam mi az, hogy centrál véna szúrás (igen kicsit fanatikus vagyok :D). És én még vártam is, hogy megtudjam, hogy milyen lehet. Nem voltam normális. Amikor csütörtökön beállítottak olyan vészjóslóan álltak meg az ajtóban. Ők már tudták, amit én nem, hogy ez bizony fájni fog.

Az egész úgy zajlott, hogy bejöttek, és mindent kiterítettek :
- le kellett vetkőznöm felülről,
- ágyra feküdni
- rám terítettek egy zöld leplet, ami lyukas volt a nyakam és a mellkasom felső részénél
- bekenték jódos fertőtlenítővel a területet
- kaptam egy csipogót a kezemre, hogy tudják nézni a szívverésem
majd nekiláttak. :D 

Itt jegyezném meg, hogy ez egy steril dolog kellene, hogy legyen, ugyanis csak a szívemhez közel raknak be dolgokat, és fertőzésveszély van! Nos hiába tettek meg mindent, hogy steril legyen a környezetem, szerintem az, hogy egy kórházi ágyban, egy olyan szobában ahol egy 80 éves nénivel voltam összezárva, aki folyton arra panaszkodott, hogy ki ne nyissam az ablakot (nyáron, 40 fokba), és persze az a tolószékes toalettje volt, szóval bent végezte a dolgát... nah ilyen körülmények között csinálták meg. Khm... 

 

Állítólag fél óra az egész művelet, nekem másfél óra volt, mert annyira ki voltam száradva, hogy össze voltak szűkülve a vénáim. 3x próbálták megszúrni a centrális vénát, ez a mellkas bal vagy jobb oldalán találhatópár centivel a kulcscsont alatt (tipp, lehet csak egy oldalt van :D fogalmam sincs). Mivel sikertelen volt, kitalálták, hogy a nyaki vénába kapom. Szegény srác, nem bírt velem, mert annyira közel volt a véna a bőrömhöz, hogy már a 4. ultrahangot hozták, hogy megtalálják, végül egy másik srácot hívtak aki meg tudta csinálni. 

Ez a kanül pár hónapig bent maradhat, de ha nem működik, vagy valami gond van, akkor újat kell szúrni. Én ezt akkor még nem tudtam. Azzal búcsúztak az anesztesek, hogy 2 hét múlva találkozunk és újat szúrnak. Hála az istennek nem kaptam többet. Ez is egészen októberig bennem maradt.  

A youtubeon találtam egy videót, amin megmutatják, hogy csinálják ezt a kanülös dolgot. Aki szeretné lesse meg :)

https://www.youtube.com/watch?v=kTav19s5WIQ

És persze itt az én csodás kanülöm :) Nem fényképzetem le alanatúr', csak az esemény után :)

Aki szemfüles még látja is a 3 próbálkozás után maradt pöttyöket a bőrömön.