Dialízis külföldön

Múlt héten érkeztem haza az első hosszabb nyaralásomból amióta beteg vagyok. :)
Az elmúlt egy évben többször is voltam hétvégi kiruccanásokon, kihagytam 6 napot dialízis nélkül, csak hogy elmehessek valahova. Ezek azért olyan természetes dolgok, amire egy bármilyen betegséggel küzdő embernek szüksége van. Így néha normálisnak érezhetjük magunkat, vagy úgy tehetünk, mintha semmi bajunk nem lenne.
Minden áron el szerettem volna menni nyaralni, és ha ehhez az kellett, hogy külföldön menjek dialízisre, akkor nosza.

Hiába nemzetközi cég a Fresenius, nem minden országban van jelen, és sajnos Görögországban sincs ilyen Központ. Ezért felkerestem egy céget az interneten, akik megtalálták nekem a legközelebb eső dialízis központot. Ezért a szolgáltatás csekély 10 ezret kértek el forintra átszámítva.
De nagyon szuper megoldás volt,  mert nekem semmit sem kellett tennem. A dialízis központ recepciósa maga keresett fel, hogy akkor mikor is mennék hozzájuk.
A következő dokumentumokra volt szükség:
- Európai Egészségügyi Kártya - (ezt bárki kiválthatja, kb 3000 Ft (?) és több évre érvényes)
- 1 éven belüli AIDS vizsgálat eredménye
- 30 napon belül készült Hepatitis eredmények.

Mivel a TB állja az egész kezelést, így még azért sem kell aggódni, hogy bármit fizetni kell majd. A két kezelő központ üzemeltetője lerendezi egymás között az egész ügyet :)

Sajnos nem volt ilyen egyszerű az egész az elején. Ugyanis próbáltuk elintézni egy utazási irodán keresztül a központtal való kapcsolatfelvételt és időpont egyeztetést, de ezek az utazási irodák teljesen más dimenzióban vannak. Közölték, hogy ők engem nem vállalnak be!!!! Mert kb. az ilyen ember, ne menjen nyaralni. Akkora kockázatot jelentek nekik, hogy mindjárt bepisilek a röhögéstől'.
Ez hasonló felfogás, mint az, hogy valaki azt mondta az anyumnak, hogy nem baj, majd nő másik vesém' :D

A sok bonyodalom után sikeresen eljutottam a kezelőközpontba, ahol pozitív élményekkel gazdagodtam. Íme : 

     Azt gondoltam, hogy a görögök biztos lusták lesznek, és ki leszek akadva. De megdöbbentett az, hogy milyen precizitással és gondossággal fordultak felém.
Hatalmas különbségek vannak a hazai és a kinti folyamat között! Tény hogy mivel külföldi voltam nekik, jobban figyeltek az átlagnál, de direkt megnéztem, hogy nem csak velem bántak úgy ahogy, hanem mindenki mással is.
Amiben mások voltak:
* a szúráshoz lidocain sprayt akartak használni, hogy ne érezzük a szúrást /ezt nektek magyarok;)
* mindent precízen elmagyaráztak (mi mit jelent, mit adnak be, hogy kezelnek stb.)
* rengetegszer ellenőrizték a gépet
* érdeklődtek, hogy érzem magam
* kérek szendvicset, kávét, üdítőt, vizet
      * megmérték a cukromat többször is, ha alacsonyabb volt azonnal hoztak vmit
* minden nővér beszélt angolul ( ezen őszintén meglepődtem)
* majdnem minden betegre jutott egy nővér, és így a kapkodás helyett teljesen oda tudtak                        figyelni a páciensre
* az alsó szúrásnál érdekes módon visszanyomták a véremet (mivel több központot is megjártam, tudom, hogy erre tojnak rá nagy ívbe.)
      Aki látta videót az kicsit képben van, hogy két helyen szúrnak meg, és amikor vége a kezelésnek, akkor az alsó részt, ahonnan „szívják a vérem” lecsatlakoztatják, de a tű és egy kis csőrész még ott marad. Ebben a kis csőben marad egy kis vér. Lényegtelen, hogy kevés vér, de attól ez még az én vérem, és ez a kis mennyiség heti 3x, havi x-szer már nem csak fél deci.
 
      Egyébként ezt még szerintem nem említettem, de a vese termel egy eritropoetin nevezetű hormont, ami a vörösvértest képzést ösztönzi. Sajnos a veseelégtelenségben szenvedő betegek veséi alig termelnek ilyet, ezért ha vért vesznek, vagy kezelnek csökken a vérmennyiségünk. Ergo kevesebb oxigénhez jut a szervezet. Az egész dolog a vérképben úgy mutatkozik meg, hogy a hemoglobin szint a minimum alá esik, és a vörösvértestek száma is nyilván kevesebb. Szerencsére ahelyett, hogy transzfúziót kapnánk, bizonyos időközönként, a hemoglobinhoz igazítva epo injekciót kapunk, vagyis mesterségesen bejuttatják a szervezetünkbe ezt a hormont, hogy meginduljon a vérképzés. :)

     Na de megint eltértem a tárgytól :D Összegezve: mindenkinek ajánlom aki hasonló helyzetben van mint én, hogy igenis próbáljon meg teljes életet élni, és nem elkeseredni, hanem küzdeni. Ugyanúgy dolgozni, és élvezni az élet apró örömeit, mint előtte. Én egyáltalán nem bántam meg, hogy mertem lépni és elmenni nyaralni és jól érezni magam, még ha 130 km-t is kellett utaznom ahhoz, hogy megkapjam a kezelést.